Varjú a háztetőn

Hogy szétváltunk régen már, te, meg én,
este a varjú károg a ház tetején.
Egyre a semmi mereszti le rám a szemét,
el nem is űzheti tőlem a példabeszéd.

Zöldek a bokrok, a fák is az ablak előtt,
bár elvitted tőlem a friss levegőt.
Most, ha az ablak nyitva, se süt be a nyár,
nem száll párkányomra a gerlemadár.

Nem dob kéz rám esténként takarót,
nem húztam ki szívemből a karót,
és amiért már szétváltunk, te, meg én,
folyton a varjú károg a ház tetején.