aztán a kocsmába mentünk.
Ujjunkat próbáltuk fejsze élén,
mire beesteledett felettünk.
Csákányra lapát, lapátra csákány
a talicska földdel volt megrakva.
Ha kürt szólt, üres lett a vágány,
és nem maradt szedetlen barackfa.
Szalonna pirult parázs fölött,
kenyérre csöpögött zsírja,
nem volt közöttünk gyenge, vagy lökött,
aki szólt volna: nem bírja.
Sörre a fröccs és néha a szilva,
mikor milyen volt az idő,
nem nézte senki, be vagy-e szívva,
ha dolgozni tudsz, az a nyerő.
Házak épültek puszta mezőben,
és lettek bányák meg hidak,
csináltuk, míg csak voltunk erőben.
Nem voltunk senkiháziak.
Aztán vége lett. Nem kell a munka.
Ma már csakis a pénz beszél,
szavát sem értjük: brekeg, mint unka,
de hangját majd szertefújja a szél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.