2010. június 11., péntek

Gyilkosság

Kunság mellett, kis faluban
autó áll meg az úton.
Sötét népek ott kiszállnak,
kicsi házra rátalálnak.

Sűrű az éj, nincs fent a hold,
kis házakban sötét honol.
Kanóc gyullad, palack repül,
három élet tűzbe merül.

Lángol tető, törik ablak,
"Gyere cigány, most elkaplak!"
Lövés dörren, golyó fütyül,
kicsi gyerek földre kerül.

Sötét népek körbe járnak,
az élőre rátalálnak.
Célba lőnek élő célra:
nem ég is el, legyen hulla!

Autóba visszaülnek,
a faluból messze tűnnek.
Lobog a láng, száll a pernye,
vörös hajnal jő az estre.


27 megjegyzés:

  1. Milyen konkrét eset ihletett meg?

    VálaszTörlés
  2. Volt belőle - ha jól emlékszem - vagy négy az elmúlt években, bár nem mindegyik járt halállal, de mindegyikben szerepelt a tűz. Ez éppen "Kunság mellett, kis faluban" történt, a falu még Pest megyében van.

    VálaszTörlés
  3. Köszi. Akár Petőfi is írhatta volna ezt a verset.

    VálaszTörlés
  4. Akkoriban nem rasszista indítékból követtek el gyermekgyilkosságokat.

    VálaszTörlés
  5. Az igaz, de én nem erre gondoltam. Neked akartam kedveskedni, hogy milyen jó verseket írsz. -:)

    VálaszTörlés
  6. Miből gondoltam :) De nem szívesen hasonlítanám magam ilyen kvalitású költőkhöz, mert olvastam Karinthyt:
    "Mályvavirág nyílik
    Márgagödör alján,
    Verem itt a rigmust, mint egy
    Cölöpverő talján"...

    vagy:

    "Ami a szívemen fekszik
    Azt dalolom, semmi mást:
    Legelő, kicsiny birkáktól
    Tanultam a versirást."

    Kösz, de inkább ne... :)
    Annak, persze, örülök, hogy és ha tetszik.

    VálaszTörlés
  7. Nálunk a faluban a cigányok fojtottak bele egy öregasszonyt a saját fürdőkádjába... Olyanok, akiknek előtte segített....

    VálaszTörlés
  8. Nyilván nem az a gyerek volt, akit lelőttek. Úgy is önbíráskodás lett volna, ha a gyilkosok mind az öregasszony unokái, és a gyerek fojtotta volna vízbe az öregasszonyt, de emberileg még valamennyire érthető lenne a bosszú. Így egyik oldalon - valszeg - nyereségvágyból, másik oldalon - feltehetően - valami más (aljas?) indokból elkövetett gyilkosságról van szó.
    Esetleg meg lehet írni versben a másik gyilkosság történetét is okulásul.

    VálaszTörlés
  9. Nyilván nem az a gyerek...

    Csak az, hogy ha a cigányok gyilkolnak, az nem hír...
    Ha cigányokat gyilkolnak, az igen!

    Ez is a rasszizmus egy fajtája.

    VálaszTörlés
  10. Én nem vagyok bíró, egészen más mindegyik szakmám. De ha mindkét ügy elém kerülne, lehet, hogy a cigányokat fehérek, a fehéreket pedig cigányok közé záratnám börtönbe. De, előre jól megfontolt szándékból, nem ezzel foglalkozom. Akinek pedig nem tetszik az írásom, én nem kényszerítem rá, hogy olvassa. Volt és lesz más, aki kényszerített ilyesmire és lehet is még.
    Már írtam, más üggyel kapcsolatban: a weboldal olvasgatása sem az Istentisztelet/mise, sem a reggeli Szabad Nép félóra (vagy hogy' a fenébe hívják most a Párt lapját) alól nem ad felmentést.
    A gyilkosság minden általam normálisnak tartott emberi társadalomban bűn. Az ember pedig bőrszínétől függetlenül ember.
    A verset pedig érdeklődve fogom olvasni.

    VálaszTörlés
  11. ....jo a vers, megmozgatja az "emberek" agyát. az egyik igy a masik ugy gondolkodik rola.

    VálaszTörlés
  12. ...és ez egyetlen szón múlik?
    Akkor elengedő a vershez az az egy szó.

    VálaszTörlés
  13. A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi és politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.
    Bocs, de ez csak egy wikipédia definíció.

    Én nem bőrszínhez és nemzetiséghez rendelek elítélendő pszichológiai és társadalmi tulajdonságokat. A bűnöző és az erkölcstelen ember akkor is bűnöző és erkölcstelen, ha barna és ha fehér a bőre, sőt, akkor is az, ha utána meggyónja.
    És, meg szokták kérdezni: én mit tennék...? Nem tudom, valószínűleg azt, mint mindeki más: lőnék, mindegy milyen a bőre, vagy a vasvillát küldeném meg a hasába.

    Ugyanolyan érdekes, amikor rasszista vádolja az embert rasszizmussal, mint amikor ateista érvel a Bibliával.

    VálaszTörlés
  14. ...és minek alapján választasz témát a gyilkosságról szóló versedhez? A véletlen alapján?

    Az baj, ha úgy moralizálsz, hogy saját magad (gondolkodásod) etalonnak tartod...

    VálaszTörlés
  15. Hát... Ágnes asszonyt már megírta Arany - nálam egy picit jobban.
    Ez meg - mint a fentiek mutatják - érdeklődésre számot tartó téma - bár, nyilván nem a vers kvalitása miatt, hanem a benne szereplő "cigány" szó miatt.
    Már korábban írtam, más ügyben, de ide is igaz: akinek nem tetszik, egyszerűen ne olvassa.
    Nem tudom, miért nagyobb baj az, ha valaki azt az erkölcsöt tanítja (vö: moralizál), amit etalonnak tart - azaz azt a morált tanítja, amit a saját gondolkodásával képvisel - nem pedig azt, amit erkölcstelennek, és nem azt tanítja (moralizál), amit egész életével tagad.
    De, látom, nagyon foglalkoztat a téma. Én például egyszerűen nem kapcsolok rá bizonyos TV csatornákra, vagy kimegyek a szobából. Ahogyan a dolgok állnak, lehet, előbb-utóbb az országból, vagy az életből is: már kaptam többedmagammal együtt néhány ilyen javaslatot egy évtizede.

    VálaszTörlés
  16. Sajnálom, hogy ennyire nem megy át.... Tényleg érdekel a téma, mivel a társadalom egy része annyira elrettent a szélsőséges megnyilvánulásoktól, -joggal!!!-, hogy most már az igazságot is képesek eltagadni, csak hogy leszorítsák a szellemet.

    Azt hiszem Te szemed is ilyenféleképp nézi a világot.

    Viszont értek a szóból, már többször is eltanácsoltál az oldaladtól. Amit Juhorkának szántál, abban is éreztem, hogy nekem is osztottad.
    Köszönöm az eddigieket is...

    VálaszTörlés
  17. Továbbra sem hiszem, hogy a szabad szellem világa azt jelenti, hogy egyes embercsoportokat származás, vallás, vagy bőrszín alapján kell megítélni. A környék, ahol lakom tele van hajléktalannal. Nem tudok mindegyiken segíteni, és tudom, ha pénzt adok, van, aki megissza, és nem kenyérre költi. Amit a társadalmunk elba*tt - húsz, hatvan vagy százhúsz év alatt, mindegy - én nem fogom tudni helyre hozni.

    Azt tudom - nem tudom, honnan -, hogy nem megoldás az elzárkózás. Azt gondolom, hogy a jelenséget látni egy dolog - de mi - Te meg Én - az okokat értelmezzük másképp. Aki hozzád hasonlóan gondolkodik, azt mondja: ezek ilyenek: ölnek, rabolnak, lopnak, nem élnek "polgári" életet, mert képtelenek rá, a vérükben van. Mások, mint mi. Innen már csak egy lépés, hogy azt mondja: nem is emberek: állatok.
    Én meg azt mondom: Én is ilyen állat lennék, ha abban a környezetben növök fel. Ugyanolyan emberek, mint én: más háttérrel. A megoldandó probléma az együttélés, és nem a kiirtás.

    Persze, hogy idegesít, amikor az egyik abba köt bele, hogy miért nyavalygok egy versben, a másik meg abba, hogy miért éppen erről a társadalmi problémáról írok.
    Hát azért, mert ezek azok a dolgok, amik foglalkoztatnak. eddig már levettem egy-két "nyavalygós" verset. Majd leveszek még egy-két "balos", meg egyéb "társadalmi témájút" is, és nem várom meg a cenzort se a fehéret, se a vöröset. Egyéb szín? Még valaki?

    VálaszTörlés
  18. Fabijoe! Ezt kikérem magamnak! Sehol, még csak hasonlót sem írtam és nem is gondoltam. Olyan dolgokat adsz a "számba", amiket nem írtam/mondtam. Rajtam akarod kitölteni a bosszúd? Vagy végre valaki mondott kicsit olyat, amibe bele tudsz kötni és előadhatod a nagy gondolatmenetedet?

    Annyit írtam (másképp), hogy a cigányok áldozatai is vannak olyan fontosak, mint a cigányok. Nem csak azt kell látni, amit velük csináltak... Azzal, hogy kiemeled az ellenük elkövetett borzalmakat, diszkriminiálod őket. Ezzel is ártva nekik, mert ugye nem egyenjogúakként kezeled őket. Felháborítod az emberek azon részét, akik viszont szenvednek/tek tőlük. Ezzel fokozod az ellenszenvet irántuk.

    Mindezek után, anélkül, hogy ismernél, minősítesz engem és burkoltan legazemberezel...

    VálaszTörlés
  19. Nem én kötöttem bele egy szó miatt egy ócska, vagy jó vers témájába, és nem a vers minőségébe. Én nem kifogásoltam, hogy egy vers miért nem másról szól. Nem tudom, mit kellett volna válaszolnom, azok után, hogy nem is annyira "burkoltan" kaptam meg tőled a rasszista jelzőt (elég sokat gondolkodtam rajta). Nem tudom, mit kellett volna gondolnom arra, hogy "eltagadom az igazságot", mert írtam egy verset, amiben szerepel a "cigány" szó. Nem én provokáltam sandán a véletlenszerű témaválasztással (ami egyébként ez esetben majdnem tényleg így volt, de ez mellékes). Én nem írtam, hogy kikérem magamnak, hogy burkoltan, kérdésbe rejtve legazemberezzenek, mert kaptam én már eleget, mást is, ami nem kértem ki.
    Képzeld, sajnálom az öregasszonyt is, csak az nem megy most sem a fejembe, hogy ha nem provokációképpen hoztad föl, akkor mi másért vajon?
    A gondolkodásodra pedig kizárólag abból tudok következtetni, amit válaszolgatsz.
    Én is sajnálom, hogy "nem megy át".
    Ami viszont engem tökéletesen hidegen hagy: az eloszlásgörbe felső decilisében lévők a felháborodása, valamint azoké, akikkel már megint elhitetik, hogy egy népcsoport az oka mindennek. Az én gondolkodásom és - az internet ellenére - minden egyéb körülményem is mindig sokkal közelebb állt a kitaszítottakhoz, mint a kitaszítókhoz. Talán innen származik a kissé nagyobb megértésem az egyik, és némileg kisebb a másik irányba. "A pozitív diszkrimináció is diszkrimináció". Ezt a bon motot a saját családom történetéből néhányszor már megtanultam. Ilyen felkiáltással lehet egy rajthoz állítani a vakot, a sántát és a marathoni bajnokot.

    VálaszTörlés
  20. Ekkora logikai hibát ritkán lehet olvasni tanult embertől!

    VálaszTörlés
  21. Ekkora logikai hibát ritkán lehet olvasni tanult embertől! :))

    VálaszTörlés
  22. Joe!
    Az az érzésem, hogy alapvetően nem érzed, hogy a multi egy társasági forma, ahol nem feltétlenül belekötnek, vagy kritizálnak az emberek, hanem feltesznek/feltehetnek kérdéseket, amiket nem kell ellenségesen kezelni. Mellesleg, (szerintem) egy vers témája, pont olyan érdekes lehet, mint a minősége.

    VálaszTörlés
  23. Kissbolival értek egyet: "...jó a vers, megmozgatja az "emberek" agyát, az egyik így a másik úgy gondolkodik róla." A versíróval is egyetértek, amikor azt mondja: ...akinek nem tetszik, egyszerűen ne olvassa." Én inkább úgy fogalmaznám, hogy akinek nem tetszik, az lépjen túl rajta, és ha rossz a véleménye, azt tartsa meg magának. Vagy írjon egy jobb verset, és ossza meg velünk.
    Én inkább a zenehallgatás mellett vagyok, ahol a zeneszerző, vagy az előadó ún. harmadik fél, de még erről sem szokás negatív véleményt mondani, mert annak, aki felrakja, ez tetszik, és nem illik az ízlését kritizálni. Ha nem tetszik a zenéje, túllépek rajta, és keresek valami mást, ami nekem jobban tetszik.
    Szóval, kedves Joe, én azt mondom, írjad csak a veseidet, mi a férjemmel nagyra értékeljük, és mindig el fogjuk olvasni. A vita tárgyát képező vers az én olvasatomban megtörtént események rímekbe szedve. Semmi más. Nincs benne rasszizmus, legfeljebb annak, aki belemagyarázza.
    No, szép napot kívánok mindenkinek!

    VálaszTörlés
  24. Csupán a formális logika nélkülözi a történetiséget, nem a valóság. Kétlem, hogy a fenti írás nagyon meglepő lenne annak számára, aki korábban már olvasgatta a mondanivalóimat akár itt, akár másutt.

    VálaszTörlés
  25. Ezt nem értem. A logika nélkülözi a történetiséget? Ez nem értelmetlen?

    VálaszTörlés
  26. Azt mondod - ha jól értem, bár most már kételkedem benne -, hogy a mondat: "Akinek nem tetszik, ne olvassa" - logikailag hibás.
    Most vagy én nem értem, ez mit jelent, vagy a következőt jelenti: "Honnan tudhatná, hogy tetszik-e neki, míg nem olvasta?"
    Ez formális logikailag ellentmondás lehet valóban, de ezen a weboldalon eddig mintegy 100 versfélét és még vagy két tucat egyéb blogot, kommentárt írtam meg, valamint az elmúlt pár évben más oldalakon is volt jó pár hozzászólásom különböző dolgokhoz. Ezek lehettek elhamarkodottak, lehetnek meggondolatlanok, de ki van zárva, hogy ilyen mennyiségű véleményből nem lehetne tudni, milyen témák foglalkoztatnak, mi érdekel, mire mi lesz a reakcióm.
    Én speciel nem kapcsolok olyan TV csatornára, ahol hír helyett megmagyarázzák, miről mit kell gondolnom. Nem veszek a kezembe olyan újságot, ahol tudom, hogy mit fogok olvasni. Nem hallgatok olyan zenét, amiről tapasztalatból tudom, hogy nem fog tetszeni. Ilyen szinten azért én sem vagyok magamnak ellensége.
    Mi a fészkes fenéért olvassak, hallgassak, nézek olyasmit, amiről előre tudhatom az eddig felhalmozódott információk alapján - történetileg - hogy nem egyezik azzal, amit én gondolok, én érzek, és, ráadásul még irritálni is fog. Azért, hogy belekössek a weboldal gazdájába - nem éri meg. (Elismerem, csináltam ilyet de tudatosan próbálom leszoktatni magam róla. Már azt is bánom, hogy a saját weboldalamon megpróbálom magam megvédeni: minek?)
    Ez a történetiség és a formális logikai ellentmondás közötti különbség - szerintem.

    VálaszTörlés
  27. Igen, ez az. Nagyjából ez a három szó elég is.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.