Szürke, kemény, rideg és konok.
Külseje érdes, bár kopik szakadatlan,
Öklöd mégis sebzi, hogyha csapkodod.
Rúgod? Mindhiába: Csak lábad bánja.
Utána aztán majd biceghetsz el.
Törik talán, belsejét feltárva,
Ha erős ütéssel rá kalapács ver.
Hol a tenyér ezerszer simítja,
Érdessége végül elsimul,
Türelmes szobrász értő kezében
Szépséges formára alakul.
Pattints szilánkot a belsejéből!
Csiszold átlátszó vékonyra meg!
Mikroszkópod optikáján
Szín kavalkád ejti meg szíved.
És, hogyha láttad már e csodavilágot,
Nézd meg ismét szürke felszínét,
És emlékezz majd, ha máskor látod:
Több van ott, mint szemed látni vélt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.