Hajnali töprengés

Évek hosszú sora óta azon töröm fejem,
Csak magam okolhatom? Én basztam el az életem?
A kérdés bennem néhanap régóta fölmerül,
A választ még ma sem tudom, a megoldás elkerül.

Aktualitást az ad most a kérdésnek megint,
Egy barát írja levelében: véleménye ez neki is.
Kétségtelen, hogy életem - úgy élem meg - pocsék,
Bár lehetne sokkal ramatyabb is, mint tanultam nemrég.

Át kellene néznem talán eddigi életem,
Hol döntöttem rosszul én, ha volt valaha ilyen.
Alapvetően egy dolgot kell megnéznem nekem:
Amikor választani kellett: egyedüllét vagy szerelem?

Túl voltam pár csalódáson akkoriban én,
És remény sem volt látható sehol a Földtekén.
Próbálkoztam itt, meg ott, szóba is álltak velem,
De hosszú évek teltek el, és került a szerelem.

És egy napon, sok év után - magam sem hittem el -
Előttem állt egy lány, akinek én voltam az, ki kell.
Ez pecsételte meg sorsomat. Innen utam egyenes:
Máig és sírig vezet? Tépődni érdemes?

Miért volt, hogy tönkre ment e kapcsolat sok év után?
A válasz számomra érthető, ha nem nézem túl bután:
Az egész dologban akkor, ott fenntartásom volt nekem,
És fenntartásokkal, bizony, nincs igaz szerelem.

Évek múltak azóta el. Éltünk jó napokat,
De mostanára, azt hiszem, csak emlékük maradt.
Mindenféle új utakra téved az agyam,
De erősen érzem, hogy tévutak, és, hogy mindez hasztalan.

Ha tovább írom versemet, nem publikálhatom,
Mert innen már nem csak rólam szólna, de róla is, nagyon.
Takarja hát sűrű homály innen a folytatást:
Én mégsem írok meg ilyen sztorit; talán majd megírja más.

De azért jó lenne tudni, hogyan tegyem rendbe az életem,
Mert tíz-húsz év megint elrepül, és nem marad Semmi sem.


Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez a vers kitehető-e, mind minőségét, mind témáját illetően. Ezért is van ide téve zártan.