Lassan három évtizede már,
Munkám mindig van nekem,
Mindig volt miből nevelnem
Családomat: öt gyermekem.
Segítségre nem nagyon szorultam,
Nem is volt, aki segíthetett,
Magam erején boldogultam,
Bár kettejük is beteg.
Hogyha kellett, hát alkalmazkodtam,
Ha lehetett, dolgoztam, sokat,
Ha a helyzet változott, szakmát váltottam,
És sohasem fúrtam meg másokat.
Nem is jutottam "ötről hatra",
Szaktekintély sem lettem soha,
Mire egy szakmába beletanulhattam,
Máris mehettem tovább, máshova.
Hiába űzöm immár harmadik szakmámat
- Harminc év alatt nem semmi arány! -
Lassan megint eladom majd a házat,
Hogy a kenyérre jusson margarin még holnap után.
Én csak egy buta melósnak tartom magam,
Bár oklevelet többet is szereztem,
De soha sem értettem szavát egy politikusnak,
Mikor azt magyarázta, hogyan lesz jobb majd nekem,
És többi vagyontalan honfitársamnak,
Akiknek munkahelye bezárt,
Hogyha nem lesz itthon többé termelő munka,
És mindenki majd csak vevőre vár.
Aki nem fogott még soha
Csákányt vagy lapátot egyik bal kezébe sem,
És nem volt soha olyan ostoba,
Hogy iskolában gyereket feleltessen,
Jogásznak tanult, de ügyvédbojtárként soha sem dolgozott,
S így aztán lövése sincsen róla,
Hogy nem a Jézuska hozza
A karácsonyi csomagot,
Annál az sem csoda,
Hogyha csak hülyeségeket ugat,
És a legfőbb gondja az, hogyan utánozhatja
Még jobban Kádár "eetársat", meg a néhai Tanár Urat.
És még csak nem is ez a fő gondom, amit nem érthetek:
Azt mondaná el valaki végre, hogyan lehet,
Hogy húsz év után - mi valaha elég volt egy város újjáépítéséhez
Nyolc felrobbantott hídjával - e "nagyszerű" nemzet
Ily "nagyszerű" emberek vezetése mellett megint csak annyit tehetett,
Hogy a "független" pozíciókba párthű, saját embereket ültetett,
És, hogy - mára úgy tűnik, csak őszre elhalasztva -
Sikerül visszahoznia majd újra
Az 1944.-es sajtó törvényeket?
:-))
VálaszTörlésNépi demokráciánk és nemzeti szocializmusunk már volt. Most kaptunk a nyakunkba egy nemzeti konzultációt is (mondjuk Orbán Viktor és a miskolci rendőrkapitány között).
VálaszTörlésÉs mondd, elkezdtél már templomba járni? :-)) :-))
VálaszTörlésElég szokatlan szituáció jött el.
VálaszTörlésDemokrácia, mégis 2/3-os "egypártrendszer", de csak 4 évre. Most majd ezt is kipróbáljuk. De, sztem semmi sem csak fekete vagy fehér. Ez sem lesz az.
Én már semmin sem csodálkozom. Főleg, ahogy elkezdték a tisztogatást.
VálaszTörlésRöhögni fogsz: még anno, a 70-es évek végén előfordult: a feleségem elvitt jópárszor. baromira untam, bár megpróbáltam a művészetet megtalálni benne, mert elég jó volt a kórusuk.
VálaszTörlésTe is ilyen naív vagy? A "4" év az - legalábbis az atyuska terveiben minimum 18 év: számoljunk: 4 év (vagy 3 és fél) miniszterelnökség, akkor lemond az olimpikon, és a 2/3 megválasztja a lemondó miniszterelnököt köztársasági elnöknek. Az esemény előtt másfél évvel, vagy utána fél évvel elfogadja a parlament a köztársasági elnök, újra választhatóságát, és átszabja az alkotmányt a prezidenciális köztársaságot kielégítő formára "erős" köztársasági elnökkel.
VálaszTörlésTehát ebből pontosan az a 18 év jön ki, amit hőn szeretett vezésünk megjósolt. Azt nem tudom még, ki lesz a jobb és a bal oldali képeken az osztálytermekben és a hivatali helyiségekben.
De most nem azé kell járni....Hanem mert a nagyvezír előírja. Tényleg, lehet hogy törvénybe foglalják?
VálaszTörlésAz addig rendben, de ki főzi meg a húslevest vasárnap délelőtt, míg én a templomban leszek???
Volt, ahol nem kellett tisztogatni. A KSH - 2 éve kinevezett elnöke - maga mondott le egy rövid, a miniszterelnökkel folytatott konzultáció után, hogy helyére az kerülhessen, aki korábban az elnökhelyettesi pozícióból távozott, mikor a most lemondó elnököt kinevezték.
VálaszTörlésHát nem Lenin, az biztos:-))
VálaszTörlésNem tudom. Nem vagyok jós. Még akár ez is lehet, de akkor felmerül a kérdés, vajon átkeresztelkedik-e a főnök, vagy mi lesz, mert ugyan református létére vett már részt Húsvéti misén a Bazilikában, de azért a dolog egy kicsit húzós teológiai szempontból. Szerintem katekizmusból is vizsgáznia kellene, ha áttérne :)
VálaszTörlésA húslevesre meg ne legyen gondod: ahhoz hús kellene.
Őszinte gondolatok, bátor és jó vers.
VálaszTörlésEzek szerint bátorság kell hozzá? Akkor tényleg megette a fene ezt az országot a következő 40 évre.
VálaszTörlésEgyébként én nem hiszem, hogy jó vers lenne. A vége szétesik. pamfletnek elmegy, de versnek... Azért is Publicisztika a címe.
Igen, ez a református-katolikus vallás-keverék is csak a PR miatt jöhetett létre. De az is lehet, hogy az egész. Kíváncsi lennék, mióta is van megkeresztelve egyáltalán. Úgy, ahogy én is, születésem után pár héttel?
VálaszTörlésO.K., többet nem dicsérlek. :)))
VálaszTörlésLévai Anikó honlapja:
VálaszTörlés"Én katolikus vagyok, Viktor református, de abban megegyeztünk, hogy a puritán protestáns etika szerint neveljük a gyermekeinket..." 2007. jan. 5.
Lehet, hogy azóta áttért?
Persze, hogy a "térdre, csuhások!" hogyan fért bele a "hitébe", azzal számoljon el ő maga.
most komolyan: ennél sokkal jobb verseim is vannak - legalábbis szerintem.
VálaszTörlésLehet, hogy vannak, de ez most rólad szól. A végén meg szétszóródtál a politikában. Van ilyen.
VálaszTörlésvalóban nem nagyon tervezek. Ha meg igen, akkor többnyire rosszul :\
VálaszTörlésEzt tanúsíthatom!:))
VálaszTörlés