Az ismeretlen halála

Meghalt egy ember az utcán, a hentesüzlet előtt.
Már csak azt tudhatjuk róla pusztán, többé nem ember ő.
Szalaggal kerítve fekszik most a járdán, szépen, rendesen;
mentősök, rendőrök körötte állván vizsgálják a testet figyelmesen.

Szája elnyílt, ahogyan utolszor még levegőért kapott,
mielőtt agya végleg felmondta volna a szolgálatot.
Mellkasa szabadon, ruhája bontva,
visszagombolni sem volt még idő.
Örömre, búra immár nincsen több gondja;
számára nincsen múlt és nem lesz jövő.

Infarktus a diagnózis; szívroham ölte meg,
ezt írja majd minden bizonnyal a halotti lelet.
A segítség: a mentő szirénázva már hiába is robogott,
a hívástól csak pár perc telt csupán, és emberünk már halott.

Most még holmi papírokat  keresnek nála,
ki is volt ő: lehessen majd azonosítani;
kit fűzött hozzá szeretet, remény és hála,
van-e kit a tragédiáról értesíteni.

Ő már csak test; ember csupán csak volt,
ahogy ott fekszik az utca kövezetén.
Lassan leszáll az est, eltűnik majd a holt.
Holnap, lehet, Te fekszel helyére majd, vagy én.