Csak zakatol szüntelen.
A bukkanóknál már előre félek.
Kiszállni? Reménytelen.
A hegymenetre mindig lejtmenet jön,
s milyen rémes a zuhanás!
Ha a sín fejre áll, már el is köszönsz:
kapaszkodjon helyetted valaki más!
Az dörömböl fejedben egyre:
ki az aki így büntetett?
Miért kellett neked beszállnod ebbe?
Ki mérte rád az életet?
Ha a hegytetőre érünk,elönt az eufória:
Tág a tüdőnk, mélyeket lélegzünk;
Átlátunk mindent: honnan, s hova:
mely úton jöttünk, és merre megyünk.
Ha a zuhanás megindul, szívünk torkunkba szakad,
mindegy, mibe, de kapaszkodunk,
szemünk behunyjuk, a világ elszalad,
szinte már magunkon kívül vagyunk.
A föld már közel van nagyon,
de a zuhanás csak meg nem áll.
A verejték csorog végig hátamon.
Még egy menet? Inkább a halál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.