A parkra néző tűzfalon
fehérrel írva egykoron
öles betűkkel hirdették: "SZERETLEK".
Előtte volt a lábnyomom,
ott maradt. Sok hajnalon
halkan súgtam: soha nem feledlek.
A vakolat mára megkopott,
a fal alatti lábnyomot
az őszi szél már régen eltemette.
A felirat ott a szívemen,
ma arról zeng az énekem:
emléked él, a lét el nem vetette.
Tetszik!!! Nagyon-nagyon! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy ilyen hangvételű verseket hozol nekünk mostanában.:)
Nosztalgiázol???
VálaszTörlésSzoktam. Az írásaim (egy része) ebből állnak.
VálaszTörlésMajd ide teszem mellé a falat, ha arra járok, lefényképezem, mert ez egy konkrét tűzfal a környékünkön, amiről már más is írt verset (nem emlékszem, ki volt, majd megpróbálom megkeresni).
Sajnos azóta (olyan 10 éve) lefestették a házat.
Én viszont csak igen ritkán jártam arra akkortájt, úgyhogy ez is csak "kompiláció" :-)
Persze hogy nosztalgiázik! Mindannyian nosztalgiázunk egy kicsit amíg élünk!:))))
VálaszTörlés:)
VálaszTörlés