Sobri Jóska

Bort hozzál még, Rozikám, az asztalra!
Hadd mulatom ki magam az éjszaka!
Elhúztuk Hunkár ezredes nótáját,
széthordtuk pénzes ládája tartalmát.

Vigyázz, Józsi, vérdíj van a fejeden,
túljár  majd a zsandár a te eszeden!
Elfognak és elvisznek vasba verve,
bévetnek a vármegye tömlöcébe.

Édes Rózsám, én erősen fogadom,
magamat bizony soha meg nem adom.
Nem vernek az én lábamra vasbéklyót,
küldhetik rám akár a megyebírót!

Hozzál még bort Rozikám, a betyárnak,
ne vessünk még véget a mulatságnak!
Átmulatjuk ma az egész éjszakát,
holnap bottal ütik majd lábunk nyomát.

Édes Jóskám, varjú károg az ágon!
Nem szól az csak ok nélkül ott magában.
Pandúr jár az úton, mezőn utánad,
fát ácsolnak a bakonyi betyárnak.

Ne félj, Rózsi, sűrű erdő levele
elfed minket, nem talál, ki keresne.
Lábunk nyomát eltakarja a levél,
avart terít reá majd az őszi szél.

Sobri Jóska, hogyha bent van, jöjjön ki!
Három megye pandúrja ezt üzeni.
Adja meg magát, ha kedves élete:
vasra verve visszük bíró elébe!

Magam soha kezetekre nem adom,
pisztolyom inkább szívemhez fordítom:
embert soha nem öltem életemben,
ez a bűnöm legyen egyetlen vétkem!

Pisztolyát pandúr fejétől elvette,
saját mellkasának nekiszegezte.
Így lett vége a bakonyi betyárnak,
Lápafőn, a híres Sobri Jóskának.