No de a tanácsadó fiúk másik része is hiába vajúdott, még egy bokor alá tehető csomagot sem sikerült összeerőlködniük az eddig elmúlt majd' egy év alatt. A tervekből jelenleg csak annyi látszik, hogy újabb aranyerekkel gazdagodott hazánk a férfias erőlködés hatására, ám ez nem fogja a Nemzeti Bankban tárolt aranytartalékot növelni, legföljebb a nem megszorításokkal fenyegetett kórházak proctológiai sebészeinek ad némi többletfeladatot.
A bemutatott Széll Kálmán terv széllel béleltségére ugyanis jellemző, hogy első és legfontosabb pontja rögtön orvosolja is az ország legnagyobb problémáját: a miniszterek ezentúl kevesebbet mennek szabadságra. Könyörgöm! Nem lehetne fordítva?! Esetleg úgy el is mehetnének, hogy vissza sem jönnének, ha ennyit sikerült, mint legfontosabb nemzetgazdaság-mentő nem-csomag elemet kiötölni ennyi nagyszerű embernek! Ha úgy vesszük, persze már ez is haladás a FIDESZ frakció politikusai részéről, akik az elmúlt 9 évből 8-at mindenhol máshol szívesebben töltöttek, mint a saját munkahelyükön: a Parlamentben.
Most ellenben van egy karakán miniszterelnökünk, aki még ahhoz is gyáva, hogy nevét adja a nem megszorító nem csomagjához, annak fölvezetését ráadásul nem is az Országházban, hanem egy magántársaság rendezvényén meri csak nem megejteni. Ugyanis még ott sem képes vállalni érte a felelősséget, inkább elbújik a hallgatóság soraiban, végtére is mi köze az immáron lassan Magyarországgá avanzsáló, lassan csak volt Magyar Köztársaság felelős Kormánya felelős miniszterelnökének ahhoz a programhoz, amelyet véletlenül az ő általa összeállított kormány kíván letuszkolni alattvalói torkán?
Az újságot olvasó és a híreket követő állampolgárok (lásd még: polgárok->majd emberek) még emlékezhetnek a nyári hónapokra, amikor a csapból is Orbán Viktor folyt, amint majd keményen odamond az Európai Uniónak, mondván, hogy a zemberekért az államadósság kis mértékű növelése (államháztartási hiány) megengedhető, így a hiánycélt növelni kell. Emlékezhetünk, ahogyan diadalmas útjáról kullogva tért haza a miniszterelnök úr, hogy másnap emelt fővel bejelentse: tartjuk az uniós menetrend hiánycélját. Hiába, csak akik soha nem láttak kutyát, azok nem tudják, hogy mindig az erősebb kutya ... (Ráadásul pedig többünknek egyre több elem ismerős 1984-ből).
Mindenesetre a FIDESZ hajtűkanyarokkal teli életében nem meglepő az a fordulat, ami szerint ezen a héten már (és még) az államadósság csökkentését tartja a legfontosabbnak, azt a gazdasági- politikai célt, ami ellen oly nemesen folytatott sikeres háborút az elmúlt évtized folyamán. Természetesen a józanul gondolkodók (nem a zemberek és nem is a polgárok) mindig is számítottak a FIDESZ előre tervezhető pálfordulásaira: már bespájzolták maguknak a cukrot, mert a nyár folyamán úgyis történelmi magaslatokat ér el az ára a gazdaság fellendülése jegyében.
De nézzük csak a csodafegyver további elemeit, miután a miniszterek szabadság-csökkentésén, mint legfontosabb elemen túllépünk:
Konzultációkat folytat majd a kormány a gyógyszer finanszírozás rendjéről (az elmúlt 6-8 hónap nem volt elég rá). Majd elfogadja a parlament a közbeszerzési törvényt - e felől nincsenek kétségeink, feltéve, hogy a képviselők nem esnek a törvény hatálya alá. A köztisztviselők - pardon: kormánytisztviselők, hiszen nem közfeladatok ellátásához szükséges tisztséget, hanem a Kormány által megszabott feladatok ellátásához szükséges tisztséget viselik: nomen est omen - majd kevesebb papírral, kevesebb illetményért végeznek el több feladatot, mint eddig, hiszen egy részüket már kirúgták, a maradéknak egyik napról a másikra csökkentették az illetményét.
Előkészíti a Kormány a közmunkarendszer jogszabályait (egy rendszer jogszabályainak előkészítése még kommunista - azaz FIDESZ tempóval is durván egy év. Én vettem részt ennél jóval kisebb hatókörű jogszabály előkészítésben már életem során, ismerem az egyeztetések menetrendjét, csak a FIDESZ politikusai nem ismerik). Azután: létrehozzuk, felülvizsgáljuk, kidolgozzuk (ez a legjobb: eddig mit is csináltak?), megalkotjuk, megvizsgáljuk (te jó ég! Még csak most kezdik megvizsgálni, a problémát?! Mikorra lesz ebből megoldás?!). Elfogadjuk, megalkotjuk, kidolgozzuk (és az aranyér?), felülvizsgáljuk. Megkezdjük (Lassan befejezni kellene! Halló! A ciklus 1/4 része lassan véget ér! Ébresztő!).Aztán: megkezdjük (és eddig mit teccettek csinálni?), elindítjuk. Eddig nyilván visszatartották. Aztán még hatályba lép (nyilván, ha majd az eddig felsorolt igéken túljut, és még mindig nem pusztult bele), befagyasztjuk - de nem lesz megszorítás! Ez befagyasztás lesz! Bevezetjük az adósságfék intézményét.
Adósságfék intézménye: Ez egy újabb nagyszerű merjünknagyotálmodni-féle abrakadabra: Nem a Kormány politikai felelősségvállalását vezetjük be, áááá nem! Az adósságfék intézményét. Mert nem a Felelős Magyar Minisztérium (mai nevén kormány) a felelős az adósságért, az nem is mer felelősséget vállalni! Hogy is jönne a Kormány és a kormány feje ahhoz, hogy politikai és gazdasági döntései jövőbeni hatásaiért merjen felelősséget vállalni?! Végül is nem erre szól a megbízatása! Vállaljon csak felelősséget az adósságfék intézménye! Azon kérjék számon a választók, hogyan is packázta el Kormányunk - illetve az adósságfék - a nyugdíj megtakarítások összegét! (Apropo: beszél még itt valaki az egyéni nyugdíj számlákról? Tetszenek még emlékezni?)
Aztán még megkezdi működését a felsőoktatás rendszere, és hatályba lép az új közoktatási törvény (Térdre! Imához! - ezt már hallottuk, kedves Orbán úr! Csak akkor ellentétes - pejoratív: a zemberek kedvéért: gúnyolódó értelemben).
Azután még belép az életbe az elektronikus útdíj rendszer: a mi adónkból épült utakért ezután is mi fizethetünk. Hogy a magántársaságoknak - akik legalább karbantartják az utat érte, vagy a kormánynak, amelyik csak beszedi, az nem derül ki.
Ja, és kétszáz főre csökkentjük a FIDESZ nagygyűlést. A két pofonról mostanság nem esik szó.
És tessék mondani! A 400 ft-os cukor és kenyér ár mellett, a tejjegyet is újra bevezetjük a nyáron?
Mi van, csak nem híreket olvastál? :-))
VálaszTörlés"a miniszterek ezentúl kevesebbet mennek szabadságra. Könyörgöm! Nem lehetne fordítva?! Esetleg úgy el is mehetnének, hogy vissza sem jönnének" -ez teccik:-))
A csapból is az folyik. Meg a japán reaktor baleset.
VálaszTörlésSzegények kaptak megint atomot, nem volt elég a földrengés meg a cunami.
VálaszTörlésAhogy a hírekből veszem, annak a következménye volt, de csak a neten lévő híreket olvasgatom.
VálaszTörlésHogy is volt csak?
VálaszTörlés"Rosszabbul élünk, mint egy éve".
Nézzük:
Januárban még 222 forintos kilónkénti kristálycukor-átlagárat mért a KSH múlt hét keddjén pedig a solymári Auchan-áruházban már 339 forintért adtak egy kiló cukrot. A nyárra az Auchan szerint a 400 Ft-ot is eléri az ára.
"Ennyit Orbánról és a kupacról, amit oda csinált nekünk."
VálaszTörlés-ja, ide a fejünkre :-))
Mára már azt is lehet tudni, hogy mi áll a Kormány közmunka programja mögött: az erre a célra allokált összeg a jelenlegi 474 állásnélküli esetében csak pár hónapra elegendő, még a kormány által tervezett fél munkaidő és minimálbér esetén is - természetesen a fél munkaidőre számított minimálbér havi összege messze a hivatalos megélhetési minimum alatt van.
VálaszTörlésA tíz éves időszak alatti egymillióval megnövekedett munkahely számhoz jelenleg időarányosan 63 ezer munkahely az elmaradás, ám ezt még tekinthetjük "véletlen" ingadozásnak is. A munkaerő piaci gondokat Pártunk és Kormányunk úgy szándékolja megoldani, hogy felülvizsgálja a rokkant nyugdíjasokat, és számítások szerint mintegy 40%-ukkal növeli a munkanélküliek számát, lecsökkenti a tankötelezettség időtartamát 18 évről 15 évre - nyilván a fiatalok általános képzettségének és műveltségi szintjének növelése érdekében - ezzel újabb szakképzetlen álláskereső tömeggel látja el a munkaerő piac kínálati oldalát, csökkenti az álláskeresési járadék folyósítási idejét, és felülvizsgálja a táppénz szabályokat (melyek az égegyadta világon nem állnak semmilyen összefüggésben a munkanélküliség alakulásával, mivel kizárólag a munkával rendelkezőket érintik - értelem-szerűen).
Ami történik tehát: lepke kergetés ismét, a lényeg ez ügyben is a lázas semmit tevés látszatának megteremtése. Míg az első két lépés ösztönzi a leendő munkavállalókat munkába állásra, de a munkanélküliek között a szakmával rendelkezők aránya ma 31% körüli csak, miközben 41-44 % körül van a csak 8 osztályt végzettek aránya. Őket csak közmunka programban lehet elhelyezni. A kormány programja erre vonatkozóan meglehetősen lakonikusan fogalmaz, egy tőmondatot szentel az ügynek. A 220000 munkanélkülire tervezett közmunka programhoz Pártunk és Kormányunk megfelelőnek vélt anyagi eszközöket is allokált: 64 Milliárd forintot, ami napi 4 órás foglalkoztatás esetén valamivel több, mint 6 hónap alatt fogy el. Aki pedig ezt kapja, ebből nem tudja saját magát sem eltartani.
Lakonikus tömörséggel: fiúk, ez szar munka volt, erre nem szokás fizetni, csak a szocialista piacgazdaságokban!
Ez is csak egy látszat-intézkedés, azért, hogy úgy nézzen ki, tesznek valamit az ügy érdekében, és azért is, hogy eleterelje a figyelmet másról.
VálaszTörlésPersze vehetjük górcső alá Pártunk és Kormányunk munkájának egyéb területeit, mondjuk a Belügyminisztérium irányítása alá eső területet is: Mindenki emlékezhet a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági felügyelet-gyakorlásának nyári eredményére.
VálaszTörlésMost arról szólnak a hírek, hogy a Belügyminisztérium képtelen megoldani a közrend fenntartását az ország több településén, ezért újra szerveződő paramilitáris alakulatok veszik át szerepét - akiket Orbán Viktor tavaly még két hortymiklósi pofonnal kívánt volna hazazavarni, mielőtt kezet fogott vezetőjükkel, aki az Országgyűlésben minden kegyúri orrfintorgáson átnézve mégis csak egyenruhában jelent meg. Lehet, hogy miniszterelnökünk már sejtett akkor is valamit: jó lesz jóban lennie ezzel a társasággal, hátha jóindulatuktól függ majd jövője?
Tény, ami tény, mára ezek a nem létező szervezetek járőröznek alakzatba rendeződve az ország több településén, anélkül, hogy az államfő bármiféle mozgósítást elrendelt volna, mert a Belügyminisztérium képtelen a közrendet biztosítani.
Na, erről még sokat lehetne elmélkedni...pl. a 800 millóról, amit a köztársasági elnök és a miniszerelenök biztonságára költenek-közbeszerzés nélkül. Közben meg a Scmidt ott szurkol a Fradi-meccsen.....annyira nagy a veszély???
VálaszTörlésViktor is kijár meccsekre. Fiam ott látta a múltkor is, de nem látta, volt-e, és mekkora testőrsége.
VálaszTörlésDe azé qrva nagy a fenyegetettség...
VálaszTörlés