Messze szállt, habos felhők fölé,
és nem fordítja arcát vélem szembe,
könnye sem enyém, csakis övé.
A harkály sem kopácsol lenn a téren.
Nem sikolt a sínen villamos.
Az emlék sem eleven, mint volt régen,
halott a lét, szürke, és lapos.
A fertály órák régen elszeleltek,
álmainknak más szab már irányt.
A frissebb gondok, újabb, szép szerelmek
elfedik, amit a lét kihányt.
De az illat még ma is úgy árad,
mint amikor rajtam pihent vállad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.