A Nyári Kertben álltam
egy drótfenyőfa mellett.
Egy kőre lépett lábam,
és más már nem is kellett:
az ágvégekből permet
zúdult a hajamra,
nem láttunk benne tervet.
Csak én voltam túl bamba?
Jobbra-balra léptem
a kapcsolót keresve.
E tevékenységem
az egész osztály leste.
Már kiszúrta régen
a fák között a házat;
ha felröhögnek, végem:
elér majd a gyalázat.
Pár pillanat csupán, de
messze még a vége,
hogy állok ott bután:
nevessek-é, vagy mégse'?
A sok próbálkozástól
trikóm, gatyám elázva.
Az élet folyton másol:
még élek lealázva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.