légben nem lebegtem sejtként,
s izzó fa sem voltam tűzben.
Aki jó volt, mind elűztem.
Nem röpültem táltosháton,
s gebén célom ritkán látom.
Kardot ki nem kovácsoltam,
és már régen nem csókoltam!
Átlátok a hamisságon,
és ha lógtam száraz ágon,
markomból ezüst nem pottyant;
már haltam meg. Meg se kottyant.
Mint mantrát, mondom a verset,
bárki hallja, szemmel verhet.
Rejtvényt rejtek el sok versben,
meg ne lelhesd, elvermeltem.
Érzést írok fel felhőre,
tán tolatva, nem előre.
Tollamból nem fogy a tinta,
és eltorzul mind a minta.
Tollfosztáskor tollat téptem,
hozhatna trónfosztást népem.
Ma csütörtök, holnap halnap,
mi leszünk, akik meghalnak.
Hogyha megfosztasz tollamtól,
torkomból majd új dallam szól.
Úgy ordítok, berekedek,
hogy halljátok, verekedtek.
A rejtvényt még nem fejtettem meg,
kézzel ökröt sem fejtem meg:
erőszakkal élni félek.
Vagy csak nem visz rá a lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.