folyton bevillan fejembe.
Hogyha nem figyelek éppen,
rám pillant egy szarka szemében.
Ha szél fúj levelet ágon,
fonákja fényében őt látom,
és ha fülembe suhint a szellő,
alakját felveszi egy felhő.
Ő csikordul kerékként sínen,
vérrel pirosítja színem,
reggel a számítógépben bútol,
mióta elment, vetemedik a bútor.
Előttem jár az úton lebegve,
aki még látja, felvidul kedve,
ő mozgatja meg a világot,
nélküle fényt még senki se látott.
Ma már nincs más dolgom semmi,
csorba késként kenyeret kenni.
Benne volt a lélegzetemben.
Nélküle élettelen lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.