mindig ember kell a gátra.
Ne más küldjél, te magad menj,
úgy sincsen már túl sok hátra!
Becsületet, hidat sodor,
hazug volta arcba freccsen,
de a lét nem ezért komor,
szövete nem ettől reccsen:
embert sodor el magával,
az örvénye mélybe rántja.
Tajték-hazugsága rá vall,
fedi, mint királyt palástja.
Mégis: tapasztani buzgárt!
Gátat emelni a szennynek,
alkalmaknak, mit más úgy várt,
tán még hívott is, hogy menjek!
Amikor a közös asztalt
már csak a tövis borítja,
és az égig felmagasztalt,
szolga fogát vicsorítja,
amikor a szenny kiárad,
s életet sodor, meg hitet,
becsületed lesz a várad.
Tisztességed védd, míg tied!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.