A kötéseket vitted magaddal.
Bőröm megszürkült, hiszen ráncain
egyre több agyagot itt marasztal.
Sötét van, nem világít meg fényed,
kimerül a lumineszcencia;
ilyenkor az egyetlen reményed
hogy másnak nem kell róla tudnia.
Vajon melyik lesz majd az az oldat,
amely végleg feloldja lényegem,
és fölzabál: Föld-árnyék a Holdat,
hogy vékony sarlóm sem marad nekem?
Talán jobb lenne átalakulnom
ionosból egy fémkötés felé;
részeim körül felhőben zúgjon,
tartson össze az elektron-zselé,
hogy amorffá ne lehessen rácsom:
mintádat őrizze mindenáron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.