Induljunk el! Menni kell
föld alá, az égbe fel,
csak el innen messzire!
Itt nincs várni már mire.
Itt a műtőasztalon
míg életem aszalom,
vár reám a rettenet.
Szétvagdossák testemet.
És ha nem a testemet,
elvesztem szellememet.
Darabokra szétszedik,
ledarálják estelig.
Induljunk hát, délre, el,
ahol pacsirta énekel,
szűk utcákon keresztül,
ahol koldus hegedül.
Nem kell vinni semmi mást,
csak egy igaz látomást,
hogy majd élünk te, meg én
egy szigetnek rejtekén.
Sziget lesz, de nincs hajó
odavinni, ami jó,
hát majd sötét tengeren
hánykolódunk részegen.
Részegen, mint a tengerész,
aki fedélzeten heverész,
közben hajója forog,
kergetik bősz viharok.
Hogyha majd megérkezünk,
az lesz végső lakhelyünk.
Nem zavar meg senki már
ott, ahol a semmi vár.
Hát csak menjünk innen el!
Itt az ember énekel,
és nem hallja senki sem.
Nem tekint rá semmi szem.
Ott majd tág lesz a határ,
és ránk nem a malom vár
feldarálni életünk,
hogy ne maradjon nekünk.
Hol van e hely, nem tudom,
talán túl halálomon.
de ha csak a semmi vár,
akkor is jobb menni már.
Itt nincsen, csak szürke lét.
Semmi sem teremt mesét,
Itt a legnagyobb siker
a kiomló bél, zsiger,
hogyha az nem az enyém.
Hát menjünk el könnyedén!
Én, tudom, boldog leszek
egyszer, amikor elmegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.