Alá fekszem. Szívemen ütnek lyukat.
Büdös dög lesz pár nap múlva aztán
testem. Rajta senki sem mulat.
Küszöbre, vagy tán a párkányra fekszem,
galambriasztó szögbe, mint fakír.
Ha testem átment majd az összes teszten,
jöhet majd végül a lélek-radír.
Mindig tragédiának látom én a létet,
szerintem nagyon ritka itt a jó,
pedig megéltem már több tucat évet,
és elment tőlem jó néhány hajó.
Üvöltenék, ha nem tanultam volna,
csöndben maradni: az az ildomos.
Olykor mintha ezer ördög tolna
agyamba villát. Nem vagyok okos.
A jégcsapok a homályos plafonról
csak esnek. Vagy izzó vasszögek.
Végül lefoszlik mind a hús a csontról.
Agy, szív marad? Á! Csak csontszövet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.