Nézem a mennyezet sarok-vonalát.
Hullámzik, mint egy kanyargós ösvény.
Hullámot vet a fal tehát.
Aztán majd úgyis beszippant az örvény.
A kertben a fenyők némán állnak,
idősebb mindegyikük, mint én vagyok.
Itt kemények a csöndek, nem lágyak.
Magam után jelt, mit hagyok?
Megkondul a templom harangja.
Délutánt kongat, vagy esti imát?
Elér vajon majd Isten haragja,
mert még mindig gondolok reád?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.