Volt pár percem a reggeli zűrzavarban,
hogy rád gondoljak újra, kedvesem.
Rólad szóló verset sohasem szavaltam,
befogtam a számat mindig rendesen.
Mint fattyú ág fa törzsén ablakom alatt,
sarjadzott belőlem a gondolat:
belőled számomra már semmi sem maradt,
már meg sem osztod velem gondodat.
Mint fattyazáskor, burjánzó növényeket,
védeni a termést, a holnapit,
irtanám: a "miért nem élhetek veled"
fojtó, lehúzó vadhajtásait,
hogy életemnek törzse még erős legyen,
ne fojtsa búval, sorvassza a szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.