A Professzorok Batthyány Köréhez "a kormánypártok nézeteikben és az ország jövőjére vonatkozó elképzeléseiket tekintve továbbra is közel állnak". Mit is jelent ez a nyilatkozat?
Nyilván a kör is összeszerelő üzemnek látja Magyarországot, ahol betanított munkások végzik el azt a munkát, amelyet más országok munkásai nem vállalnak, amint azt kormánypárt vezető politikusa nyilatkozta. A Professzorok Batthyány Köréhez a nyilatkozat alapján közel áll a Magyar Nemzeti Bank azon tevékenysége, amelynek során a nemzeti vagyont átláthatatlan magánalapítványok kezébe játssza át. A Professzorok Batthyány köre nyilván helyesli, hogy a XXI. század második évtizedének végén egy európai kormány művelődési politikáját egy református lelkész alakítja, különös hangsúlyt fektetve a testnevelés és a valláserkölcs fontosságára, valamint a felsőoktatás "semmire sem használható diplomái" számának, a "tanult emberfők sokaságának" (lásd még: Széchenyi Terv) elve alapján történő csökkentésére. A Professzorok Batthyány Köréhez - nyilatkozata alapján - közel áll az a törekvés, amely szerint a nemzet gazdaságát és életszínvonalát a 0 főt szállító kisvasutak meghosszabbításával, valamint örökös pártelnök-néptribunusok hátsó kertbe épített magán-sportintézményeivel és stadion építésekkel kell fölemelni.
A Professzorok Batthyány Köre nyilván helyesnek és üdvösnek tartja, ha az országa megújuló energetikai erőforrások fokozottabb igénybevétele helyett elavult konstrukciójú, életveszélyes, közép távon kétséges megtérülésű és hosszú távon politikai-gazdasági kiszolgáltatottságot eredményező, és életveszélyesség váló atomreaktorra alapozza a jövőjét.
A Professzorok Batthyány Körének világlátása szerint a válságból való kilábalás jele a hajléktalanok számának növekedése, csakúgy, mint a létminimumon élők számának stagnálása, a közmunkából élők tömegeinek növekedése, és a dolgozni, alkotni képes magyarok tömegeinek fejvesztett menekülése ebből az országból.
A Professzorok Batthyány Köre nyilván üdvözli, hogy az ország külügyminisztériumát egy saját apai lábon álló mangó-kereskedő irányítja. A grémium azt is nyilván az ország demokratizálódásaként veszi figyelembe, hogy az ország külpolitikáját 30 évvel a megszállók távozása után ugyanahhoz a megszálló hatalomhoz való törleszkedés irányítja.
A Professzorok Batthyány Köre úgy látja, hogy az a kormány, amelyik minden döntésnél élt - rendszerint visszaélt - kritikátlan támogatóinak erőfölényével, ellenzékben szétszarta a ma kordonnal elkerített teret, ma jogosan tarthatna igényt az ellenzéke támogatására. A Professzorok Batthyány Köre szerint a soha nem is létezett - vagy titkos - kormányprogram állítólagos jobboldali piacbarát voltával összeegyeztethető az államosítás, a földvagyon átjátszása néhány nagytőkés kezébe, az állami beruházások szűk körben történő elosztása.
...és még sorolhatnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.