A Szigeten csavarogtunk.
Egymáshoz kellett még szoknunk,
és nem jutottunk hatra ötről.
Már sokszor volt hűvös az este,
vége felé járt már a nyár,
Úgy éreztem, hogy arra vár.
Néha megborzongott a teste.
Ha a kápolnaromhoz értünk,
mindig föllépett egy kőre.
Fölnéztem rá, mint A Nőre.
A büfénél kettő sört kértünk.
A hídra érvén elment balra,
hittem, hogy meghalok menten.
Villamossal jobbra mentem.
Ő soha sem fakadt víg dalra.
Mindig azt hittem, majd szárnyat bont;
amint járt, lebegni látszott.
Hajában a holdfény játszott,
a Hold fejére koszorút font.
Talán nem is tévedtem sokat,
és szárnyra kapott, elrepült
egyszer, ahogyan előkerült.
Már nem vittem arra másokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.