Tárggyá válni

Az ingem emlékeztet rád,
és gyász-nyakkendőt hordok.
Még le sem vetted a ruhát,
én akkor voltam boldog.

A lépcsőházba lépve
lebegtem a lépcső fölött,
később szívembe – nem értem –
a sötétség beköltözött.

Alanyivá lett már nálam
aztán minden tárgyas ige,
magam pedig tárggyá váltam;
nincsen alany már senki se’.

Kockás ingemhez gyászt hordok:
nyakkendőt, éji feketét,
hiszem, sosem voltam boldog,
s nem érem gyászom fenekét.

Pedig jártam járda fölött,
lebegve a lépcsőházban,
mígnem a sötét költözött
belém, és én tárggyá váltam.