Itt ér véget a sínpár, ahol élek.
Távolabbra már nem jár el vonat.
A jövőtől semmit nem remélek,
errefelé ritkán látogat
akárki ember fia.
A töltés innen már a homokba vész,
sosem merészkedett senki tovább.
A párkányokon itt nincs sárgaréz,
az ember-faj másutt szaporább,
a lét itt atrófia.
Nap veri a pusztát, ameddig ellátsz.
A buckák közt csontok fehérlenek.
Ha a magány és csend amit imádsz,
a homokdűnéken megleled,
csak nagyon meg ne bánjad!
Hónapok óta várom a váltást,
amely talán már el sem jön soha.
élet-e az, hogy többé ne láss mást,
mint a semmit? Mégse mész, noha
már nem bírod a tájat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.