Fáinak ágai köz sem mozdul a szél,
s újra szivárog ránk az éjszaka korma.
Mára a vándor már fedelet se remél.
Állnak a fák, mint megannyi erdei szellem.
Nézik az embert meredten, hangtalanul.
Zordak. Most nincs bennük báj, se kellem:
mi az, amit a vándor ebből tanul?
A talpad alatt megreccsen a gally, ha lépnél.
Már mély a sötét: az úton a láb tapogat.
Vékony az út, amin jársz, néha csak kés él.
Későre jár. Már nem tévedhetsz sokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.