2017. december 10., vasárnap

A semmi verse

A semmi szele süvít a sorokból ismét.
Sorra eltűnnek a fényes csillagok,
várni, hogy fölkap, megcsiszol, vagy elfúj innét,
mielőtt megtudhatnám, hogy ki vagyok.

Hajó az ágy. A tengeren lebeg.
A homokdűnék sora alatta végtelen;
hiába kérdem folyton létem, csak hebeg,
mint hebrefrén. Amit mond, képtelen.

Csak csurran-csöppen a gondolat;
folyton a semmit fejem.
Elhagyom mind az élet-gondokat,
mert nincs mire: kiürült fejem.

Pedig tudom, nem a lét a semmi.
Ez nem az a színtelen közeg,
ez másik szagtalan, oda menni
menekülés magadtól, nem ütközet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.