(Tar Béláé)
Tar tengere támadt rám az este,
a szabadság, egy másik világ;
egy percre hittem, nincs minden elveszve,
nem csak síron nőhet még virág.
Éda képe nézett rám a falról:
kínlódó fa, vonagló rügyek.
Reflektor fény világított balról,
mozdultam, hogy árnyékban legyek.
A kép mögött hullámzott a tenger:
a végtelenre nyitott ablakot.
Pillanatra hittem, a sors nem ver,
nem átkoz, hogy most is itt vagyok,
élhetek még, akár, mint az ember,
aki tudja, lesznek holnapok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.