Néha mintha romvárosban járnék,
vak, kiürült betonvázak között.
Szél sem mozdul. Nincs semmi, csak árnyék,
ami a házakba beköltözött.
Tűz a Nap, vagy fenn, a szürke égen
a fellegek mind mozdulatlanok,
és nem tudni, az esemény régen
volt, vagy tegnap. Egy biztos: meghalok.
Nem azonnal. Van még egy kis idő,
semmi másra, csak szenvedésre jó;
így, egyedül, semmire sincs erő,
és ma vagy holnap elered a hó.
De a nagy csend addig is leverő:
beburkol, mint egy hideg vizű tó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.