2017. december 8., péntek

Azon a télen

Azon a télen egy nővel éltem
a tó és a hegy lába között.
A jég pattogott a vízen télen,
hogy az enyhülés beköltözött.
A jégtáblák a parti köveken
egymásra torlódtak mind,
már nem volt lehengerlő szövegem,
mert volt, aki folyton leint.

Azon a télen hideg volt nagyon,
és későn jött a tavasz.
Sokat csúszkáltunk kint a fagyon,
bár korcsolyám nem volt klassz.
Azon a télen volt, vagy később,
hogy sokat késett a vonat,
de a hó nem akadályozta még őt,
hogy meghívjon másokat.

Vendégek jártak hozzánk a télen,
és még többen a tavaszon.
Harminc éve volt, nagyon régen.
Együtt futottunk a havon.
Hóembert emeltünk a kilátónál,
bohóc-mód imádtuk őt.
A vonat várt a fagyott váltónál,
amikor hazavittem a nőt.

Egybe csúsznak az idősíkok:
 az akkor és az előbb.
Szaporodnak a szürke csíkok
már ritkul a levegő.
De azon a télen még nem féltem,
hogy milyen lesz életem.
Boldog voltam? Akkor úgy véltem.
Soha nem feledhetem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.