Íróasztalom

Talán az íróasztalomról kéne írnom,

amint a sok papírszemét rajta elhever.
Az őszi zápor néha már  ablakomra ver,
ha az írásnak adom boldogságom, kínom.

Mint vár, olyan az íróasztalom,
két bástya rajta cédékkel teli,
a ház előtti fán az ág veri,
ha fúj a szél, mellette ablakom.

Nehány dolog szanaszét az asztalon,
trehány vagyok, tudom, de így jó nekem,
míg a fontos dolgokat el nem verem,
a nagy kupit az asztalon meghagyom.

Egy óra rajta, egy félre tett regény,
egy kávés doboz, ez tollakkal teli.
lámpa, ernyős, olvasó: az éjjeli,
halom lemez, kockás kis füzet, szerény.

Egyik redőnye se zárható ma már.
Majd' szétesik oldalán a csapolás;
ütött-kopott ez, nem vadi új, csodás,
annak megfelel, aki ilyen szamár.

Előttem, bizony, már kiszolgálhatott
mást is, talán egy osztályteremben állt,
mögötte a tanár feleletre várt,
vagy rajta hivatalnok számolgatott.

És most szobámban tűri verseim,
amint tollal füzetbe körmölöm,
vagy gépbe kopogtatom. Nagy öröm,
hogy rajta vannak asszisztenseim:

a füzet, tollak, könyvek, nagy halom
cédé, billentyűzet, a monitor,
és, hogy ideülhetek bármikor,
ez nem hagy el, az íróasztalom.