Képed került kezembe minap.
Egykoron gyémántos köldökű;
tüzét rejti már emlék-iszap.
Hollóhajad ott egybevegyül
vetett árnyad sötétségével.
(Hogyan éljek szeretetlenül,
ébren még ezer ében éjjel?)
Haj, te igéző szempillájú!
Fújna csak hópelyhet újra szél:
dörrenhetne százezer ágyu,
csörögne bár acélon acél,
én az a múlhatatlan vágyú
ifjú lennék, aki visszatér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.