Villamosokon merengve
verssorok jutnak eszembe.
Lesz-e majd belőlük nagy mű?
Ez soha sem egyértelmű.
Nem vagyok fiatal, kerge,
hogy a Mindent szedjem versbe.
Megőszült már hajam sátra:
bármely nap jó a halálra.
Fejem fölött nem szól ének,
néha csontjaim zenélnek,
de amíg lábamon állok,
telt tüdőmből trombitálok.
Későn kaptam trombitámat,
mások korán harcba szállnak,
küzdenek az enyészettel,
a tűz által emésztve el.
Nem hajtanak látomások.
Én mélyre magamban ások,
és az aljáig leérve
rettegve nézek az égre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.