Az égen hajnalpír rebben,
szellő rezget vékony ágat,
szertefúj szürke ködfátylat,
a rét ragyog, egyre szebben.
Átölel még éji álmom.
Fejemben zsong, mint egy emlék.
Úgy vagyok most, máris mennék,
az alkonyt már újra várom.
Bármi volt is, már nem bánom:
itt zizeg a szó agyamban.
Gondot, bajt mind félre hagytam,
mint a vizet, úgy lerázom:
az alkonyt ím: újra várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.