Ötven kiló, de lágy, és szállni látszott.
Vállamon sírt az ágyon, fesztelen,
és kezem arany hajával játszott.
Fülembe súgott édes titkokat,
miközben immár fertály óra elszelelt,
kizárva álmainkból másokat,
hiszen szívünk csordultig betelt.
A harkály újra ébredt már a téren,
felsikoltott sínjein a villamos,
az ágyásokból százezer szagos
virágból áradt illat, úgy, mint régen,
gondjaink elszálltak habos
felhők fölé, a tiszta légben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.