Apám már a viaszt főzte.
Én a tollat szedtem össze,
s gondolkoztam sorsunk felett.
Az útvesztő immár készen,
mi magunk abba bezárva.
Régóta vagyok félárva,
de a szabadságra készen.
Fent a kék ég, lent a tenger,
hátunk mögött hagyott falak.
A sós vízben rémes halak,
fölöttük szárnyal az ember!
Vakítón tűz rám Héliosz,
közelebbről is megnézem.
Valamit mond, de nem értem,
apám. Állandóan szorong.
Nem mer feljebb jönni vélem,
hogy elgyávult a vén bolond!
Túl gyorsan nő az a korong,
s a víz tükröződik égen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.