Miért van az, hogy nem hagy nyugodni minket a látomás?
Miért van az, hogy agyunk mindig kutat egy rést a múlton:
ha másként történt volna akkor, miben is lenne ma más?
Egy találkozás emléke kísért,
egy soha nem kapott levél,
virágcsokor, ami szemétbe tért,
csók, ami árulással ér;
dúlt agyad meg csak zakatol egyre
sok-sok álmatlan éjen át,
s mintha csak másznál egy magas hegyre,
ahol a semmi vár csak rád.
Miért van az, hogy mind, ami nem volt, csakis jobb lehetne,
mint ami van, vagy immár elmúlt, és ami még jöhetne?
A régmúlt időket folyton megszépíti a feledés,
és a légvárait építi bennünk minden tévedés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.