Én elmúltam hatvan

Látod, Attila, én elmúltam hatvan.
Csak fele annyit éltél, mint amit élek én,
de szívem folyton tépi, rágja a vadkan,
csak kicsorog belőle így a remény.

Látod, Attila, te tartod bennem a lelket,
amikor a sötét éjszaka száll le reám,
és tőled iszom inkább, mint kevertet,
amikor szomjazom, vagy száraz a szám.

Látod, Attila, nem igaz, hogy nem ér
semmit a vers, ha csak magadnak szól,
olvasom, s ha az ember már nem remél
semmit, a versed akkor is válaszol.