Elhagyott, s én nem haltam meg mégsem,
most rigófüttyös úton ballagok,
bár a halálra elég ez az ok.
Hogyan élek mégis, nem is értem.
Megjártam én a sötétet délben.
Nem volt velem ott más, csak a homok.
De nem nyelt el. Ha erre gondolok,
csoda, hogy a gyász mellett nem féltem.
Mára kifelé jövök a mélyből.
A levegőt is könnyebben veszem,
s bár nem elég a tündérmesékből,
s remélem, soha nem nő be fejem,
többet nem kívánhatok a léttől:
a tűnt boldogság megmaradt nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.