amikor nem írnám már meg ezt a verset többé,
amikor tudnám, van más, aki megért,
és szava, alakja rég elfoszlana köddé,
neve nem ugrana hirtelen elő
az értelmetlen betűsorok közül,
az otthon szó sem idézné nevető
két szemét, amint jöttömnek örül.
Majd akkor mondhatom, hogy véget ért,
amikor tudom, hogy nem lesz tovább,
ha már semmivé vált minden remélt
jövő, és mindegy lesz, hogy ostobább,
vagy rosszabb voltam-e a többinél,
és nem éget majd a hiány belül,
nem vádol többé, de nem is kímél
a gondolat: nem éltem emberül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.