Szerettelek olyan híven,
mint az árnyék a narancsfát
Cordobában kint, a földön,
ahol érve hull a narancs;
ahogyan szél a légnyomást,
patak vizét fürge pisztráng,
langy esőt a megrepedt föld.
Most siratlak olyan tisztán,
mint a víz a patakmedret,
mint Izoldát sírja Trisztán,
vagy Orfeusz bűvös lantja
mely Hadesz urát meghatja,
szólt, de hogyha visszanézne
a dalnok, az éjbe szédül.
Visszanézni nincs értelme,
és előttem sincs már semmi,
"köd mögöttem és előttem",
semmibe készül az elme,
csak az az egy röpke óra,
az világol, mint toronyban
éji tenger partján a fény
halványodva, távolodón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.