lángsugarú, esztelen gyötrelem!
Belőlem már rég eltakarodtál,
hiányod rezeg csak ott szívemen.
Egész valóm tán mindhalálig vár,
hogy a magasba emeld őt velem;
ha mámorod elmarad, az is fáj,
s ha mélybe taszítasz, az förtelem.
Ragyogón izzó, rohanó percek,
visszaidézhetetlen hevülés!
Elmész, s várnak komor, sötét termek,
útvesztőjükből nincs menekülés,
amíg el nem jössz majd újra egyszer.
Csak várlak végig: egy élet kevés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.