Szerenád

Mint fajdkakas, ha dürrög,
s táncot jár, a férfi
is dalolja alkonyi dalát.
Párja rejtve, fátyol mögött
hallgatja, és kérdi
rabul ejti-e szívét az alkonyi szerenád?

Estébe fordul már a nappal,
kedvesem, a balkonra kijöjj!
Két égő szememnek mutasd meg magad,
rejtőzéseddel, hogy meg ne ölj!

Bőröd bársonyából jázmin illat száll,
forrásra hevíti langyos véremet.
Ránk a csillagos ég minden csillaga vár,
ha szíved, mint én a tiédet, viszontszeret.

Mint a lombok susogása,
halk a szerenád is,
csak az hallja, aki felé az alkonyban száll.
A daloló madár párja
hallgatja, és szíve máris
- jó esetben - a sötét éj csillagára vár.