merre néz az árnyék délben fenn, a Szél tetőn.
A Sas hegy oldalán tavaszban milyen virág virul,
s ha elmúltál már tegnap hatvan, élhetsz-e boldogul.
Leírni azt, hogy kora reggel hogyan zörög a HÉV,
nyelved alatt a rézpénzzel átvisz-e majd a rév;
hogy kinek hajt pénzbeli hasznot hazug rebellió,
miként szédül nyomorba tőle sok-sok millió.
Körbe írni, hogy milyen volt az a délután,
amikor ámulatba estél boldogan-bután,
hogyan tárul a pokol-kapu életed telén,
és mitől lesz teljes tabu végül a te-meg-én.
Megírni, hogy a viharokból csak a szürke ég marad,
hogy szerelmeidre nem emlékeztet, csak a jelszavad,
hogy évek pörögnek szüntelen, akár az imamalom,
hogy kitoltál magaddal - velem! - és úgy élsz, mint a barom.
És ráismerni arra végül, így élünk mindannyian,
az egünk szürke, néha kékül, és a halál messzire van,
amíg egy napon majd el nem jön végül az az idő,
hogy látja az ember, és beleszédül: elfogy a levegő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.