Alice Oswald azt írja,
szerelmünk olyan, mint a vitorla,
időről időre átcsap a bumm
ütközéstől ütközésig,
de én azt gondolom,
nem mindig a szél iránya fordul,
hanem a hajó orra fordul más irányba,
ettől a vitorla más oldalról kapja a szelet
gyorsabb fordulásra készteti a hajót,
vagy beleborítja a vízbe, hogy aztán
hosszú időn keresztül kínlódjunk
a visszaállítással.
De mégis van, hogy a széljárás változik,
és ha nem fordítjuk megfelelően a hajót,
nem állítjuk a vitorla szögét,
akkora pöfföt kaphatunk,
hogy vitorla-szakadás,
vagy vízbeborulás lesz belőle.
Még szerencse, ha amúgy éppen
csendes szél fújdogál,
nem vihar tombol,
mert annak vízbefúlás lehet a vége,
főként, ha az átcsapó nagyvitorla
bummja fejünket találva lódít
a háborgó vízbe.
Van, aki mindig csendes időt fog ki.
Más mesterévé válik a hajózásnak,
és van, aki minden szélváltozáskor
a vízben találja magát fuldokolva.
És akkor jön a hajó visszafordítása,
és a vízmeregetés.
De ez már csak azután, ha elcsendesült
a vihar.
És a vihar több évig is eltarthat,
ami az egész élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.