Mint hideg mocsárban Napot az ázalag,
ölelésed kívántam. Mennyire vártalak:
Osztódását sejtem, hullámát a folyó,
vízi sivatagban partot érni hajó.
Évmilliók pora reám kövesedett,
hogy kibonts alóla, vártam kezeidet.
Szél formálta bucka miriád homokszeme
ahogy vár a szélre, vártam visszagyere.
Nem jöttél. Nem kellek. Mint egy meddő isten
üres életemet szétosztom a nincsben.
Fekete aszfaltba ragad le a lábam,
hogyha megindulnék. De már nem utánad.
Nincsen megvetendőbb, mint az únt szerető,
jelenléte, akár a poshadt levegő.
Tegnap tisztította még tüdődet által,
holnap a friss légtől elzárni nem átall.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.