2018. április 6., péntek

Wendell Berry: Érés

Ez a vers az Amerikai költők az ezredfordulón c. két nyelvű antológiában 2016.-ban megjelent. A kötetbe válogatta és fordította Bagi István, én azonban semmi módon nem használtam föl fordítását, még az értelmezéshez sem. Az alábbi magyar szövegverzióért kizárólag én vagyok felelős. Az angol a szöveget a http://famouspoetsandpoems.com/poets/wendell_berry/poems/137 wbecímről vettem, és fordításom teljes egészében eltér Bagi Istvánétól. Hitem szerint szöveghűbb is, mint az övé, azonban semmiképpen nem kívánom csökkenteni vele fordításának érdemét.

Minél tovább vagyunk együtt,
annál nagyobbra nő bennünk a halál.
Milyen sokan halottak már,
akiket ismertünk! Mi, akik fiatalok voltunk,
most a létezés árát számlálgatjuk.
És mégis, ahogyan egyre jobban
megismerjük a halottakat,
úgy válik bizalmas ismerősünkké a világ.
Mi, akik fiatalok voltunk,
és hozzá nem értő módon szerettünk,
mára meg is tanultuk egymást,
és legalább annyira összeházasodtunk
tetteinkkel,
mint szándékainkkal. Hajunk
megőszül érésünkkel,
s mintha valamiféle közelgő szél
hordaná szerte mindannak magját,
amit csak tudunk. Keserű volt
megtanulni, hogy úgy jutunk el a halálig,
amint a szerelemig eljutottunk,
keserű szemébe nézni a most-nak,
és megoldani, hogy a halálnak,
és mindannak, amit az számunkra hoz,
érkezését jól fogadjuk.De mindez
csak a felkészület5lennek keserű,
aki azért fohászkodik, hogy meg ne történjen
vele. De a rögösebb úton érkezvén
rangosabb fohászokhoz jutunk,
és megkapjuk az érettség édességét.
Mily édes is magunkra ismerni
a nagyvilágban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.