hullámzik veled szemben az enyhe széllel
a homályos légben tőled messze lebegve
szerető nőd rőt haja, amint kerevetre heveredve
párhuzamot képez a végső léttel
iszonyodván attól, amit maga mellett észlel
ebből az illúziókat elűző, csodamentes világból,
ahonnan úgy hiányzik a szerelem,
mint a sarokról az a régi virágbolt,
amelyben tüskétlen kaktuszt kapott tüstént,
akinek tűrhetetlenül halaszthatatlan dolga
várta, hogy ma tegye inkább rendbe, mint majd holnap,
mert másként meg nem szabadulhat ettől a gonosz világtól,
mint hogy a szerelem nélküli térből
olyan gólyalábakon kilábol,
amelyeken magasra emelkedetten lebeg azon világ fölött,
amelyből szerelem híján már minden emberség régen elköltözött;
úgy éli életét itt talán még néhány halandó,
aki lankadó buzgalommal próbálja erőn túl hinni és hirdetni is néha,
hogy ha a lét gyötrelmével telik is föl a véna,
de élni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.