Folyton magamban beszélek, mint a vén,
idióta barmok, akiknek meggyen-
gült az önkontrolljuk; pedig ők egyen-
lőnek képzelik magukat más, sovén,
fiatalabb barmokkal, noha már
tudják jól, nem lesznek velük soha. Kár.
Csakis annyi a különbség közöttem,
hogy az én motyogásom hallhatatlan,
olvasható, bár nem lesz halhatatlan,
ettől egy cseppet sem tarthatok, hiszem.
A sehonnanból, a semmiből jöttem,
semmi nem volt cél, amit megfogadtam;
már benne vagyok, nem vár rám a katlan,
Csak a rotyogás marad itt mögöttem.
De addig még beszélek magamban,
noha régen a múltba ragadtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.