Szilánkokká, mint a tükröt,
gyepált össze-vissza,
innen-onnan fragmenteket
tükrözök csak a képből vissza,
bár talán már narratíva
nem is létezik teljes, semmi.
Átmeneti kor. A díva
nyer. Másnak csak ködben menni
adatik meg. Kóvályogni,
tévelyegve.
Nem ismerni már az utat.
Hiszen nincsen tábla erre,
olyan, amely irányt mutat.
Nem forognak birodalmak.
Fejem fölött egész század
rohan múltba. Irodalmak
vesztik el a fényes mázat,
egy maradna csak, az ember.
De ki is az? Én se, ő se,
változás támad, mint tenger,
beleveszik minden őse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.